Kubatov Magyar Péterről: „Mindig is egy futballistafeleség volt” (VIDEÓ)
2024. február 21. 07:06
A Fidesz pártigazgatója szerint Magyar Péter azzal, amit csinál, a családjának árt a legtöbbet, és most élvezi azt a médiafelhajtást, ami körülötte van.
2024. február 21. 07:06
4 p
28
12
111
Mentés
Kubatov Gábor volt a Blikk Talk! című politikai-közéleti műsor legutóbbi vendége. A Fidesz pártigazgatója a Ferencváros jövőbeli kihívásairól, a következő köztársasági elnök kiválasztásáról, és Varga Judit korábbi férjéről, Magyar Péterről is elmondta a véleményét, akitől mostanság hangos a sajtó.
Arra kérdésre, hogy ki lesz a következő köztársasági elnök, Kubatov Gábor azt mondta, hogy nem figyeli a pletykákat, ugyanis ezzel kapcsolatban az elnökség szokott előterjesztés tenni, majd a frakció megvitatja azt. Azért sem érdemes már most ezen lamentálni, mert a tapasztalatok szerint a frakció nagyon sok körön keresztül fogja azt végiggondolni. „És szerintem aludni is muszáj majd egyet rá. Ez komoly feladat, végül is nem a 2-es portást választjuk meg” – tette hozzá.
Az árulók mondataival mindig az a baj, hogy akinek az árulás rendben van, annak rendben van a hazugság, a csúsztatás, a ferdítés és a rágalmazás is. Kohán Mátyás írása.
A Fidesz pártigazgatójának Magyar Péter kapcsán is határozott véleménye volt A politikus szerint a „futballistafeleség” státuszból eredő féltékenység lehet az események mozgatója. A képviselő kijelentette, nem igazán ismeri Magyar Pétert, neki inkább Varga Judit volt a kollégája, a párttársa, aki szerinte kiváló munkát végzett. Meglátása szerint Varga Judit volt férje kicsit zavarodott helyzetben van, főként a körülötte kibontakozó médiafelhajtás miatt.
Ráadásul szerinte ő mindig is egy kicsit amolyan „futballistafeleség” státuszban volt, mivel „mégiscsak a felesége töltötte be az igazságügyi miniszteri posztot”. „Ebben a státuszban volt mindig, s azt gondolom, az a médiafelhajtás, ami jelenleg körülötte van, őt boldogítja” – mondta a pártigazgató.
A Fideszből kiugrott Magyar Péterrel együtt néztünk meccseket, de öt szónál többet nem beszéltünk. Szerintem a családjának árt a legtöbbet, s miután évekig »futballistafeleség« státuszban volt, most élvezi azt a médiafelhajtást, ami körülötte van”
A kormányzati megbízatásai megszűnése után a kormánynak rohanó Magyarnak nemcsak a szlogenje, de még az általa megvillantott kanapé is ismerős lehet a legszemfülesebb olvasóknak. Nem is alaptalanul.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt következetesen elhatárolódik az uniós migrációs politikától, pártjának EP-képviselői rendre megszavazzák a migrációs paktumot, a kvótákat és a hazánkat sújtó bírságokat. A nyilvános szavazási jegyzőkönyvek szerint a Tisza Párt következetesen Brüsszel álláspontját képviseli – szemben a magyar emberek elsöprő többségével.
Ordas Eszter bukása után Bujdosó Andrea lett a Tisza Párt budapesti frakcióvezetője – de az igazi döntések továbbra is Magyar Péter kezében maradnak. A pártban gyakorlatilag minden mozdulat közvetlenül az elnöktől érkezik, miközben a káderhiány és a politikai éretlenség egyre látványosabb.
Magyar Péter szombaton országos csodafegyverként harangozta be a Tisza Párt új online problématérképét, de a rendszer már az első másodpercekben megadta magát. Az oldal vasárnap reggel óta elérhetetlen – a pártelnök szerint „lelőtték”. De tényleg ez a baj?
De nagy lett a pofája az autószerelőnek! Bezzeg amikor ki kellett volna állnia párttársa Varga Judit mellett, akkor hallgatott mint szar a fűben! A Fidesz szégyene, hogy kubatov pártigazgató lehet...
Kubatov: Nem ismerem Magyar Pétert, öt szónál többet nem beszéltünk.
De mondok róla véleményt és abból cikket írnak.
Most kérdezzünk meg még valakit, aki nem ismerte, de van véleménye, mert az olyan hihető.
Azzal ne foglalkozzunk, amiket mondott.
Bravó, köszönjük, értjük!